Šwierkiewicz Róbert kiállítása
2009.05.01.
Swierkiewicz Róbert mindmáig legtökéletesebb általános jellemzését Hajdu István adja egy lexikoncikkben: „Pályája kezdete óta tökéletes szabadsággal és jó értelemben vett gátlástalansággal közlekedik a 20. század második felének stílusai és áramlatai között, s teljes felhôtlenséggel, aggálytalansággal veszi birtokba a legkülönfélébb eszközöket. Épp ezért jól körülírható korszakai sincsenek, munkáit csak intenzitásuk mértéke és tárgyuk minôsíti.” Swierkiewicz már kezdetben szinte minden műfajban egyformán otthon volt, és tudtommal otthon van ma is. „Kortalansága” ellenére megemlíteném néhány korszakát: az 1960-as évek végén és az 1970-es években fôleg írásokkal ellátott színes absztrakt, félabsztrakt és nem absztrakt műveket készített, az 1980-as években többek között mail arttal foglalkozott és megalapította a XERTOX csoportot („XERTOX Dolgos Meditációk”), majd az ezredforduló táján mindinkább a hôlégballonok és az indiai kultúra érdeklik. Korai munkái hallatlanul színgazdagok és festôiek, abban az értelemben, ahogy az akkor divatos geometrikus művészet éppenséggel nem volt festôi.

Alapmotívumokkal dolgozott, köztük háromszögekkel vagy éppen harlequinekkel, de kevéssé törôdött a szigorú formákkal.Szerette egybeúsztatni a motívumokat, különösen, ha vízfestményekrôl volt szó, és játékosan expresszívvé változott fekete-fehér és színes linómetszetein, melyek idônként cirkuszi plakátokká váltak, vagy nem megírt „SR krimik” címlapjaivá. Képein idônként különféle jelek és felaprított motívumok kavarognak a légtérben. A különbözô szárnyas élôlények – madarak, szitakötôk, lepkék – megjelenítésében Kondor Bélát is megközelítette, de nála sokkal álmatagabb és oldottabb maradt. Groteszk szürrealizmusáról és dadaizmusáról, Ady-illusztrációiról Alfred Jarry jut az eszünkbe. („Csinszka szerint Ady nem szeretett járni…”) 1970 körüli fotómontázsaival megelôzi a tíz-tizenöt évvel késôbbi újfestészeti példákat.

Fel lehetne sorolni egy tucat idôs magyar mestert, akiknek a munkásságát megfiatalítva továbbéltette, de csak magának adott ezzel szárnyakat. Önarckép madárral című rézkarcán úgy formálja meg – sok keresôvonallal – a maga portréját, mint Munch és a szecessziós mesterek, de a feje elôtt elröptet egy sárga madarat, mely mintha Picasso békegalambjának persziflázsa volna.Évek óta nem találkoztam vele – van egy olyan érzésem, hogy megtanulta az indiai guruk testfestô technikáját és azzal festhatalmas vásznakat. Budapest, 2009. április Beke László

A kiállításon szereplő képek