Angyalföldi Szabó Zoltán
Vissza
( 1929 - )
Angyalföldi SZABÓ ZOLTÁN 1929-ben született Angyalföldön. A Képzőművészeti Főiskola festő szakán 1958-ban fejezte be tanulmányait. Néhány évvel később megkapta a tehetséges fiatal alkotók támogatására alapított hároméves Derkovits ösztöndíjat. 
A hatvanas évek második felében rövid ideig a Kilencek művészcsoporttal mutatja be munkáit. 1969-ben munkásságát Munkácsy-díjjal értékelték, amely után 1970-ben rendezi meg első nagy, gyűjteményes kiállítását a budapesti Ernst Múzeum termeiben. Ettől kezdődően kisebb-nagyobb válogatásban rendszeresen jelentkezik alkotásaival Budapesten és vidéken. 1976-ban ismét a Műcsarnokban rendez önálló kiállítást legújabb műveiből, amelyet Kecskeméten, Szegeden és Vácon mutatnak be. Ugyanebben az évben a szolnoki Damjanich Múzeum rendez kiállítást saját és a művész anyagából az észt fővárosban, Tallinnban. A Szolnoki Galériában és a győri Műcsarnokban 1977-ben rendeznek tárlatot munkáiból. Ugyanebben az évben Érdemes Művész kitüntetéssel ismerik el munkásságát. 1983-ban Tihanyban, 1984-ben Németországban mutat be nagyobb anyagot. Számos vidéki, budapesti kiállítása után 1987-ben ismét az Ernst Múzeum rendez gyűjteményes tárlatot anyagából.
Több pályázati kiállításon díjazták munkáit, így háromszor a Szolnoki Festészeti Triennálén, legutóbb 1996-ban Hódmezővásárhelyen nyert fődíjat. Murális feladatai között jelentős sgraffitoja Regölyben, Sátoraljaújhelyen, Jánoshalmán és Tiszaeszláron. Borsodnádasdra, Nagykőrösre kerámiamozaikot, Bajára muránói mozaikot, Bácsalmásra márvány mozaikot készített. Több gobelin tervét kivitelezték.
A művész sajátos helyet foglal el századunk második felének képzőművészetében Olyan egyéniség, aki őstehetségként indul, tanárai is csak egyengetni tudták útját, alakítani mindig robbanásra kész egyéniségét, de eltéríteni a maga választotta útról, eszményeitől nem igen lehetett. Kevés olyan következetes, önmagához és művészetéhez hű művészt ismerünk korunkban mint Szabó Zoltán. Szabó Zoltán mindig ideáit, benső elégedetlenségeit festette. Ecsettel, szénnel, ceruzával; rá jellemző monumentális expresszivitással. Tizenhárom-tizennégy évesen élte át a háborút, felnőtt embert is próbára tévő tapasztalásokkal. A félelem mindattól amit látott, aminek kénytelen tanúja volt, kitörölhetetlenül idegeibe ivódott. Azért festette korai Deportálás vásznát, Golgotáját, Megfeszítettjét, s rajzolja azóta is a halálba menetelők, a megvertek, a megalázottak, szenvedők végtelen sorát. A Korpusz Szabó Zoltánnál a hatvanas években elsősorban a saját vívódásait asszociálta. A kilencvenes évekre a témához kapcsolható minden képzettársítás önpusztító világunkra vonatkoztatható. Szabó Zoltán kilencvenes években készített nagyméretű rajzai között több ízben jelenik meg a megcsúfolt, megalázott, szenvedései közepette emberré lett Istenfia. A Megfeszítés Szabó variációiban a közérzetté lett létbizonytalanság, tehetetlenség, kirekesztődés expresszív képi kifejeződése.
Szabó Zoltán lényegében murális művész. Kompozíciói akkor is monumentálisak, amikor néhány centiméteres papírdarabkára dobja fel egy-egy kompozíciója vázlatát. Akkor is amikor intim témához fordul, például aktokat rajzol. De akkor is, amikor erős koloritú tájakat, lovakat, súlyosan kontúrozott csendéleteket fest. A magyar művészet történetében egyedülálló Szerelmespárjai, Madonnái, munkájukat kiegyensúlyozott nyugalommal végző ember-csoportjai, zenélő, olvasó, fekvő, ülő nőalakjai az óriás istenek, vagy a szabózoltáni isteni Óriások boldog Olymposzára engednek bepillantást. Ezen belül a mű inspirációjának függvényében, az olaj, a pasztell vagy a szén technikája révén alakul a kép drámaisága, lírai töltése, dekorativitása.
Szabó Zoltán képeit ösztönző gondolatvilága, tematikája nem változik, csupán eszköztára bővül, festőisége, színhasználata gazdagodik. Igazában mindig is csak a figurákkal kifejezhető tematika érdekelte. A legerősebb érzelmek: szeretet, szenvedés, gyűlölet. Kifejezésükhöz nem véletlenül kölcsönzi a jól ismert bibliai sémákat, fest számos Madonnát a szeretet megidézésére, Golgotát a gyász, az emberi szenvedés adaptációjára. Egy-egy figurája az évek során önmagát érlelve újabb és újabb megfogalmazásokig szinte az asszociációk összegzésévé, a kapcsolódó fogalmak szimbólumává vált. Így az Anya és gyereke, a Kubikus, a sokszor saját vonásait viselő Korpusz.
Az utóbbi években a német Almsick Galerie és a svéd Galleri 88 foglalkozik művészetével. Budapesten a Körmendi Galéria gyűjti és értékesíti évek óta munkáit. A főművek közül az Anyám, az Apám, a Fekete Madonna, a Szeretet egy-egy változata, több jellegzetes monumentális kompozíciója, nagyméretű aktja a Körmendi-Csák Gyűjteményben található. A Körmendi Galéria Nagybányai úti kiállítótermében 1993-ban, 1994-ben és 1995-ben az MHB-IMMO ART belvárosi Galériájában rendeztek kiállítást műveiből.
Szabó Zoltán nagy teljes életművét átfogó gyűjteményes tárlatát – a művész 70. születésnapja alkalmából - 1999 elején a Szolnoki Damjanich János Múzeumban tekinthette meg a közönség. Mérföldkőnek érezzük ezt a kiállítást nemcsak azért, mert a művész pályájának több mint negyvenéves periódusát ölelte fel, de azért is, mert több, azóta már nagy méretekben megvalósult festői elképzelés, kompozíciós ötlet ezen a kiállításon jelentkezett első ízben. A tárlaton a 90-es évek terméséből válogatott olaj és pasztell képek, szén- és tusrajzok mintegy a korábbiak összegzését adják, s a következő évek terméséhez szolgálnak bázisul. Igazolják ezt a művész, 2000-ben a Vigadó Galériában és az Újlipótvárosi Klub Galériában valamint 2002-ben Sopronban a Hajnóczy házban megrendezett önálló kiállításai, s az azóta festett olaj és pasztell munkák. 
Szabó Zoltán munkásságának kiemelkedő alkotásai, 2000 óta Sopronban a Templom u. 18. sz. alatt a Körmendi-Csák Gyűjtemény keretében egy külön teremben kerülnek, állandó jelleggel bemutatásra.
Angyalföldi SZABÓ ZOLTÁN 1929-ben született Angyalföldön. A Képzőművészeti Főiskola festő szakán 1958-ban fejezte be tanulmányait. Néhány évvel később megkapta a tehetséges fiatal alkotók támogatására alapított hároméves Derkovits ösztöndíjat. 
A hatvanas évek második felében rövid ideig a Kilencek művészcsoporttal mutatja be munkáit. 1969-ben munkásságát Munkácsy-díjjal értékelték, amely után 1970-ben rendezi meg első nagy, gyűjteményes kiállítását a budapesti Ernst Múzeum termeiben. Ettől kezdődően kisebb-nagyobb válogatásban rendszeresen jelentkezik alkotásaival Budapesten és vidéken. 1976-ban ismét a Műcsarnokban rendez önálló kiállítást legújabb műveiből, amelyet Kecskeméten, Szegeden és Vácon mutatnak be. Ugyanebben az évben a szolnoki Damjanich Múzeum rendez kiállítást saját és a művész anyagából az észt fővárosban, Tallinnban. A Szolnoki Galériában és a győri Műcsarnokban 1977-ben rendeznek tárlatot munkáiból. Ugyanebben az évben Érdemes Művész kitüntetéssel ismerik el munkásságát. 1983-ban Tihanyban, 1984-ben Németországban mutat be nagyobb anyagot. Számos vidéki, budapesti kiállítása után 1987-ben ismét az Ernst Múzeum rendez gyűjteményes tárlatot anyagából.
Több pályázati kiállításon díjazták munkáit, így háromszor a Szolnoki Festészeti Triennálén, legutóbb 1996-ban Hódmezővásárhelyen nyert fődíjat. Murális feladatai között jelentős sgraffitoja Regölyben, Sátoraljaújhelyen, Jánoshalmán és Tiszaeszláron. Borsodnádasdra, Nagykőrösre kerámiamozaikot, Bajára muránói mozaikot, Bácsalmásra márvány mozaikot készített. Több gobelin tervét kivitelezték.
A művész sajátos helyet foglal el századunk második felének képzőművészetében Olyan egyéniség, aki őstehetségként indul, tanárai is csak egyengetni tudták útját, alakítani mindig robbanásra kész egyéniségét, de eltéríteni a maga választotta útról, eszményeitől nem igen lehetett. Kevés olyan következetes, önmagához és művészetéhez hű művészt ismerünk korunkban mint Szabó Zoltán. Szabó Zoltán mindig ideáit, benső elégedetlenségeit festette. Ecsettel, szénnel, ceruzával; rá jellemző monumentális expresszivitással. Tizenhárom-tizennégy évesen élte át a háborút, felnőtt embert is próbára tévő tapasztalásokkal. A félelem mindattól amit látott, aminek kénytelen tanúja volt, kitörölhetetlenül idegeibe ivódott. Azért festette korai Deportálás vásznát, Golgotáját, Megfeszítettjét, s rajzolja azóta is a halálba menetelők, a megvertek, a megalázottak, szenvedők végtelen sorát. A Korpusz Szabó Zoltánnál a hatvanas években elsősorban a saját vívódásait asszociálta. A kilencvenes évekre a témához kapcsolható minden képzettársítás önpusztító világunkra vonatkoztatható. Szabó Zoltán kilencvenes években készített nagyméretű rajzai között több ízben jelenik meg a megcsúfolt, megalázott, szenvedései közepette emberré lett Istenfia. A Megfeszítés Szabó variációiban a közérzetté lett létbizonytalanság, tehetetlenség, kirekesztődés expresszív képi kifejeződése.
Szabó Zoltán lényegében murális művész. Kompozíciói akkor is monumentálisak, amikor néhány centiméteres papírdarabkára dobja fel egy-egy kompozíciója vázlatát. Akkor is amikor intim témához fordul, például aktokat rajzol. De akkor is, amikor erős koloritú tájakat, lovakat, súlyosan kontúrozott csendéleteket fest. A magyar művészet történetében egyedülálló Szerelmespárjai, Madonnái, munkájukat kiegyensúlyozott nyugalommal végző ember-csoportjai, zenélő, olvasó, fekvő, ülő nőalakjai az óriás istenek, vagy a szabózoltáni isteni Óriások boldog Olymposzára engednek bepillantást. Ezen belül a mű inspirációjának függvényében, az olaj, a pasztell vagy a szén technikája révén alakul a kép drámaisága, lírai töltése, dekorativitása.
Szabó Zoltán képeit ösztönző gondolatvilága, tematikája nem változik, csupán eszköztára bővül, festőisége, színhasználata gazdagodik. Igazában mindig is csak a figurákkal kifejezhető tematika érdekelte. A legerősebb érzelmek: szeretet, szenvedés, gyűlölet. Kifejezésükhöz nem véletlenül kölcsönzi a jól ismert bibliai sémákat, fest számos Madonnát a szeretet megidézésére, Golgotát a gyász, az emberi szenvedés adaptációjára. Egy-egy figurája az évek során önmagát érlelve újabb és újabb megfogalmazásokig szinte az asszociációk összegzésévé, a kapcsolódó fogalmak szimbólumává vált. Így az Anya és gyereke, a Kubikus, a sokszor saját vonásait viselő Korpusz.
Az utóbbi években a német Almsick Galerie és a svéd Galleri 88 foglalkozik művészetével. Budapesten a Körmendi Galéria gyűjti és értékesíti évek óta munkáit. A főművek közül az Anyám, az Apám, a Fekete Madonna, a Szeretet egy-egy változata, több jellegzetes monumentális kompozíciója, nagyméretű aktja a Körmendi-Csák Gyűjteményben található. A Körmendi Galéria Nagybányai úti kiállítótermében 1993-ban, 1994-ben és 1995-ben az MHB-IMMO ART belvárosi Galériájában rendeztek kiállítást műveiből.
Szabó Zoltán nagy teljes életművét átfogó gyűjteményes tárlatát – a művész 70. születésnapja alkalmából - 1999 elején a Szolnoki Damjanich János Múzeumban tekinthette meg a közönség. Mérföldkőnek érezzük ezt a kiállítást nemcsak azért, mert a művész pályájának több mint negyvenéves periódusát ölelte fel, de azért is, mert több, azóta már nagy méretekben megvalósult festői elképzelés, kompozíciós ötlet ezen a kiállításon jelentkezett első ízben. A tárlaton a 90-es évek terméséből válogatott olaj és pasztell képek, szén- és tusrajzok mintegy a korábbiak összegzését adják, s a következő évek terméséhez szolgálnak bázisul. Igazolják ezt a művész, 2000-ben a Vigadó Galériában és az Újlipótvárosi Klub Galériában valamint 2002-ben Sopronban a Hajnóczy házban megrendezett önálló kiállításai, s az azóta festett olaj és pasztell munkák. 
Szabó Zoltán munkásságának kiemelkedő alkotásai, 2000 óta Sopronban a Templom u. 18. sz. alatt a Körmendi-Csák Gyűjtemény keretében egy külön teremben kerülnek, állandó jelleggel bemutatásra.
Aukción szereplő képek
Anya gyermekével
1986 60x99cm
Olaj, farost