Barcsay Jenő
Vissza
( 1900 - 1988 )
" Modern festőink közül talán Barcsay a megmarkánsabb egyéniség. Sem iskolához, sem irányzathoz nem tartozik, de művein látszik a lélek kulturáltsága. Nyitott szemekkel, érzékenyen él a világban, gyarapítja tudását és tökéletesíti mesterségét. Fejlődési vonala nem mutat hirtelen ívelést, saját tapasztalatain okul, szinte a megszállotak hitével festi képeit." -- Így jellemzi Barcsay Jenőt 1942-ben Kassák Lajos. A magyar konstruktivizmus nesztora ekkor még nem sejthette, hogy magányosan kísérleteő festőtársa harminc évvel később éppen az ő általa elindított magyar konstruktív törekvések egyik legjelentősebb alakja lesz. Csak szerkezetet hangsúlyozó, monumentális szemléletét ismerhette fel, hiszen  Barcsay Jenő festészetének stílusalkotó, stílusteremtő, szuggesztív ereje 1945 után bontakozott ki.
Barcsay nem tartozik az üstökösként hirtelen fellobannó festőzsenik közé. Önmagával szüntelenül vívódva, a tér és a forma problémáit fanatikusan, fáradhatatlanul analizálva jutott el életművének csúcsáig: a festői oeuvre-jét szintetizáló szentendrei mozaikig. Rajzok, festmények, tanulmányok gazdag sora előzte meg a mozaikot, mintha egész életében e nagy feladatra készült volna. Töretlen ívű pályáján plasztikusan rajzolódik ki a monumentális mű két forrása: az emberi lét alapvető kérdéseit tükröző figurális festmények és az emberi világ differenciált térdimenzióit feltáró konstruktív alkotások.
Barcsay Jenő drámai alkata ellenére érzelmeiben tartózkodó, zárkózott egyéniség.
Művészetének fontos sajátossága, hogy még legelvontabb képein is a látványból, a fogható anyagból, ugyanakkor a lényeg meglátásából indul ki, mindig a teremtő rendet keresve, az ellentétekből épülő harmóniát.
Barcsay Jenő, sajátos emberközpontú, drámai konstruktivizmusával, jelenkori képzőművészetünk egyik legjelentősebb alakja. Monumentális, architektonikus szemléletével új utat nyitott a felszabadulás után fellendülő murális műfajoknak.
Ars poeticáját így fogalmazza meg:
" Minden kép önvallomása, voltaképpen önarcképe a festőnek. A kompozíció alakulása éppen ezért tisztán tükrözi a korba beleágyazott festő emberi magatartását ... korunk festészete az építés, a szilárd és világos szerkezet jegyében fogant... Mindig arra törekedtem, hogy minden homályos, elmosódó jelenségtől megszabaduljak, hogy képeim a kristályok tisztaságával tükrözzék a kor humánumát."
Petényi Katalin. Barcsay Jenő. Corvina Kiadó. Budapest. 1974. p.5 és p.17
" Modern festőink közül talán Barcsay a megmarkánsabb egyéniség. Sem iskolához, sem irányzathoz nem tartozik, de művein látszik a lélek kulturáltsága. Nyitott szemekkel, érzékenyen él a világban, gyarapítja tudását és tökéletesíti mesterségét. Fejlődési vonala nem mutat hirtelen ívelést, saját tapasztalatain okul, szinte a megszállotak hitével festi képeit." -- Így jellemzi Barcsay Jenőt 1942-ben Kassák Lajos. A magyar konstruktivizmus nesztora ekkor még nem sejthette, hogy magányosan kísérleteő festőtársa harminc évvel később éppen az ő általa elindított magyar konstruktív törekvések egyik legjelentősebb alakja lesz. Csak szerkezetet hangsúlyozó, monumentális szemléletét ismerhette fel, hiszen  Barcsay Jenő festészetének stílusalkotó, stílusteremtő, szuggesztív ereje 1945 után bontakozott ki.
Barcsay nem tartozik az üstökösként hirtelen fellobannó festőzsenik közé. Önmagával szüntelenül vívódva, a tér és a forma problémáit fanatikusan, fáradhatatlanul analizálva jutott el életművének csúcsáig: a festői oeuvre-jét szintetizáló szentendrei mozaikig. Rajzok, festmények, tanulmányok gazdag sora előzte meg a mozaikot, mintha egész életében e nagy feladatra készült volna. Töretlen ívű pályáján plasztikusan rajzolódik ki a monumentális mű két forrása: az emberi lét alapvető kérdéseit tükröző figurális festmények és az emberi világ differenciált térdimenzióit feltáró konstruktív alkotások.
Barcsay Jenő drámai alkata ellenére érzelmeiben tartózkodó, zárkózott egyéniség.
Művészetének fontos sajátossága, hogy még legelvontabb képein is a látványból, a fogható anyagból, ugyanakkor a lényeg meglátásából indul ki, mindig a teremtő rendet keresve, az ellentétekből épülő harmóniát.
Barcsay Jenő, sajátos emberközpontú, drámai konstruktivizmusával, jelenkori képzőművészetünk egyik legjelentősebb alakja. Monumentális, architektonikus szemléletével új utat nyitott a felszabadulás után fellendülő murális műfajoknak.
Ars poeticáját így fogalmazza meg:
" Minden kép önvallomása, voltaképpen önarcképe a festőnek. A kompozíció alakulása éppen ezért tisztán tükrözi a korba beleágyazott festő emberi magatartását ... korunk festészete az építés, a szilárd és világos szerkezet jegyében fogant... Mindig arra törekedtem, hogy minden homályos, elmosódó jelenségtől megszabaduljak, hogy képeim a kristályok tisztaságával tükrözzék a kor humánumát."
Petényi Katalin. Barcsay Jenő. Corvina Kiadó. Budapest. 1974. p.5 és p.17
Egyéb képek

1966
20 x 100 cm
olaj, vászon
   
A festő szignói