Csernus Tibor
Vissza
( 1927 - 2007 )
Csernus Tibor munkásságát nem lehet egyetlen szóval leírni, pályájának és életútjának több szakasza különböztethető meg. 1996-ban, egy Kis Tibornak adott interjújában azt mondta, : "... Azt hiszem, mindig festő akartam lenni, bár gyermekként ezt persze még a magam számára sem fogalmaztam így meg. De amióta csak az eszemet tudom, mindig rajzolgattam."
1952-ben kapta meg festészeti munkásságáért a Munkácsy-díjat, 1957-58-ban vett részt az első ( és egyben a későbbiekben meghatározó) tanulmányúton Franciaországban. 1963-ban grafikai munkásságáért ismét Munkácsy-díjat kap, majd 1997-ben Kossuth-díjat.  2007-ben Párizsban hunyt el.
Művei között egyaránt találunk stílusban kubizmust, tasizmust, szürrealizmust. 1973-ban az "Objektív realizmus" képviselői közé sorolja őt Anne Tronche - Hervé Gloaguen. Azonban ez az objektív realizmus eltért az amerikai hiperrealizmustól és fotónaturalizmustól, amennyiben Csernus mind formai vonatkozásokban, mind problémakörében eltért azoktól.

Eladó képek

Aukción szereplő képek
Kávéházban
1996 90x116cm
Olaj, vászon
Illusztráció
26x36cm
olaj, papírlemez
  
Napi aukción szereplő képek
József Attila illusztráció, 1956
kőnyomat, papír, 16x21cm
József Attila illusztráció, 1956
kőnyomat, papír, 16x21cm
József Attila illusztráció, 1956
kőnyomat, papír, 16x21cm
 
A festő szignói