Balázs János
Vissza
( 1905 - 1977 )

1905. november 2-én született Alsókubinban, a felvidéki szlovák városkában. Apja korai halálát követően édesanyja vele és még három testvérével visszaköltözött szülővárosába, Salgótarjánba. „Félénk jellemű, minden gyermekes virtuskodástól visszahúzódó, jelentéktelen gyermek voltam.” – írja önéletrajzában. (Ecsettel és irónnal. Corvina 1977)

Mindössze két elemi iskolát járt, mivel az első világháború a további tanulását megakadályozta. Ismereteit az összeszedett újságlapokból, kidobott könyvekből merítette. Sokat rajzolt, de az édesanyja szidásai miatt ezt korán abbahagyta. A gyermekek helyett az idős emberek társaságát kereste. Nem bírta elviselni a kötöttségeket. Lelkében a sátoros cigány ősök szabadságvágya ficánkolt. Egy-egy munkahelyen képtelen volt hosszabb ideig megmaradni. Leginkább alkalmi munkákat vállalt. Volt napszámos, ürgéző, gombász, stb.

Harminchét éves korában hároméves orosz frontszolgálat, majd három évi hadifogság követlezett Szaratovban. Életének utolsó két évtizede pedig remetéskedő magányban telt el.

Amikor 1968 nyarán ismét elkezdett rajzolni és festeni, sokan látogatták, kiállításai is sokasodtak, s mindez őt végtelenül fársztotta és munkálkodásában akadályozta, hogy „felfedezték”. Az önálló tárlatairól is távolmaradt. Örült ha senki nem háborgatta a salgótarján-pécskődombi magányában. Élete végén festett és verseket írt. A festményeiért kapott pénzért 1973-ban saját költségén 500 példányban kinyomtatta Füstölgések című verseskötetét.

Korai festményei a közvetlen környezetet látványszerűen ábrázolják. (Pécskői házak, Kártyázók, Rönkvontatás, stb.) Ezeken a képeken egy-egy szín jut kiemelkedő szerephez. Ez a valóságutánzó szemlélet viszonylag gyorsan megváltozott. Újabb alkotói periódusában őslényeivel, lebegő fej-alakzataival, őselemekkel és égitestekkel, felfokozott színvilágával cigány meseországot teremtett, mely sok tekintetben a modern festészet szürrealisztikus törekvéseivel is rokonságot mutat. Kozmikus ábrázolásra vállalkozott például Ami a Nap alatt van című festményével. Így tett kísérletet a világ totális áttekintésére, ahol őselemek léteznek, halak, madarak, állatok és emberek élnek. Festményein megnevezhetetlen furcsa szörnyek, szürrealisztikus változások tűnnek fel. Képeit látomások és groteszk ábrázolások hatják át és az emberek ismeretében felkészült azok negatív fogadtatására is. Azt írja: „Sokan azt fogják beszélni, hogy én nem a való élet színmását adom. Ellenkezőleg, annak fordított torzulatát. Nekem nem okoznak zavart, hogy festményeim visszás ábrázatúak, mert a fő alap bennük önvilágunkból és önéletünkből ered.”

 

 

Dr. Bánszky Pál


1905. november 2-én született Alsókubinban, a felvidéki szlovák városkában. Apja korai halálát követően édesanyja vele és még három testvérével visszaköltözött szülővárosába, Salgótarjánba. „Félénk jellemű, minden gyermekes virtuskodástól visszahúzódó, jelentéktelen gyermek voltam.” – írja önéletrajzában. (Ecsettel és irónnal. Corvina 1977)

Mindössze két elemi iskolát járt, mivel az első világháború a további tanulását megakadályozta. Ismereteit az összeszedett újságlapokból, kidobott könyvekből merítette. Sokat rajzolt, de az édesanyja szidásai miatt ezt korán abbahagyta. A gyermekek helyett az idős emberek társaságát kereste. Nem bírta elviselni a kötöttségeket. Lelkében a sátoros cigány ősök szabadságvágya ficánkolt. Egy-egy munkahelyen képtelen volt hosszabb ideig megmaradni. Leginkább alkalmi munkákat vállalt. Volt napszámos, ürgéző, gombász, stb.

Harminchét éves korában hároméves orosz frontszolgálat, majd három évi hadifogság követlezett Szaratovban. Életének utolsó két évtizede pedig remetéskedő magányban telt el.

Amikor 1968 nyarán ismét elkezdett rajzolni és festeni, sokan látogatták, kiállításai is sokasodtak, s mindez őt végtelenül fársztotta és munkálkodásában akadályozta, hogy „felfedezték”. Az önálló tárlatairól is távolmaradt. Örült ha senki nem háborgatta a salgótarján-pécskődombi magányában. Élete végén festett és verseket írt. A festményeiért kapott pénzért 1973-ban saját költségén 500 példányban kinyomtatta Füstölgések című verseskötetét.

Korai festményei a közvetlen környezetet látványszerűen ábrázolják. (Pécskői házak, Kártyázók, Rönkvontatás, stb.) Ezeken a képeken egy-egy szín jut kiemelkedő szerephez. Ez a valóságutánzó szemlélet viszonylag gyorsan megváltozott. Újabb alkotói periódusában őslényeivel, lebegő fej-alakzataival, őselemekkel és égitestekkel, felfokozott színvilágával cigány meseországot teremtett, mely sok tekintetben a modern festészet szürrealisztikus törekvéseivel is rokonságot mutat. Kozmikus ábrázolásra vállalkozott például Ami a Nap alatt van című festményével. Így tett kísérletet a világ totális áttekintésére, ahol őselemek léteznek, halak, madarak, állatok és emberek élnek. Festményein megnevezhetetlen furcsa szörnyek, szürrealisztikus változások tűnnek fel. Képeit látomások és groteszk ábrázolások hatják át és az emberek ismeretében felkészült azok negatív fogadtatására is. Azt írja: „Sokan azt fogják beszélni, hogy én nem a való élet színmását adom. Ellenkezőleg, annak fordított torzulatát. Nekem nem okoznak zavart, hogy festményeim visszás ábrázatúak, mert a fő alap bennük önvilágunkból és önéletünkből ered.”

 

 

Dr. Bánszky Pál


A festő szignói