Nikelszky Géza levele (Dr. Szentiványi Gyulának)

A Zsolnay gyár művészei. Dolgozók – kivitelezők.

 

 

A Zsolnay gyár első szakmunkásai, kiket a gyáralapító Zsolnay Vilmos idegenből, főleg Németországból importált, ismeretlenek, nevük sem maradt fent. „Fazekas” feljegyzéseiből csupán az első tanácsadók közül dr. Schmidt nevét említjük az 1878-i párisi világkiállítás előtti időkből. Ez a kitűnő keramikus, ki Neudtvich Tamás gyógyszerész /a későbbi híres pécsi botanikus/ után következett, aki Zsolnay Vilmost a kerámia tudományába bevezette – később a meisseni állami porcelángyárnak lett az igazgatója, tehát a gyáralapító jól választotta meg első mesetereit. Amikor Zsolnay Vilmos a gyárat bátyjától, Ignáctól átvette 10 esztendő után, még egyáltalán nem értett a kerámia tudományához, a gyár felügyeletét egyik legidősebb munkására bízta. De mert Zsolnay Vilmosban már kora ifjúsága óta élt a művészi hajlam, festőművész szeretett volna lenni mindig /a kereskedői pályán szülei kívánságából maradt/, nagy kedvet érzett az új gyártmányok tökéletesítéséhez. Alapos tanulásba, kutatásba kezdett, tehát főleg, hogy gyakorlatilag elsajátítsa a szükséges tudnivalókat. Ma már tudjuk, hogy a Zsolnayban korán jelentkező művészi hajlam nem volt olyan nagyfokú, hogy az a hajlam a benne levő praktikus üzletembert elnyomta volna. De igazat kell adnunk mégis abban, hogy Zsolnay Vilmosban a vállalkozó szellem, a kitartás, az akarat oly erős volt, hogy bármely pályán kiemelkedett, alkotott és érvényesült volna. Egyelőre az idegen szakembereitől sajátított el tehát minden eltanulhatót, hogy azokat a maga módjain tovább tökéletesítse és hasznosítsa. Így Ignác bátyja fiát, Zsolnay Gyulát, akiből már fiatal éveiben kitűnő szobrász lett, gyárárba, maga mellé vette és eredeti feladatok elvégzésével, új modellek megmintázásával bízta meg. Zsolnay Gyula jó néhány év után Amerikába tette át működési terét, s ott később a St. Louisi Képzőművészeti Főiskolának lett a tanára, majd igazgatója a művei révén az Egyesült Államok egyik legismertebb szobrász művésze lett.

A Zsolnay gyár első tervezői Zsolnay Vilmos leányai: Teréz és Júlia voltak. A dekorok nagy része az ő kompozícióikból valók. Teréz – később férjezett Mattyasovszky Jakabné, - főleg a magyar motívumú terveivel tűnt ki. Júlia pedig,  - ki festészeti pályára készült, s később Sikorski Tádéné lett, - keleties, főleg japán és kínai edénydíszítések dessinjeivel aratott sikereket. A gyártáshoz felhasznált nyersanyagok tökéletesítését, mintegy négy évtizeden keresztül, Mattyasovszky Jakab geológus végezte, főleg a hazai nyersanyagok felkutatásával. A gyárüzem művészeti osztályának vezetését Sikorski Tádé műépítész látta el 1883-tól az első nagy világháború utáni időkig. A 70-es évek közepétől mintegy 10 éven át kitűnő szobrásza és tervezője volt a gyárnak – „Fazekas” szerint – a bécsi Akadémiáról Pestre került Klein Ármin szobrász. A legtöbb magyaros (jóakaratú népies)ábrázolás tőle való abból az időből. De mégis –  mivel a magyarságot német kaptafára vonta a bécsi Akadémia elvei szerint, - inkább architektonikus szobraival alkotott maradandóbbat ez a jelentékeny szobrász, ki gyenge testi fizikumával korán került a pécsi temetőbe, akárcsak egy másik társa, a szintén nagyon tevékeny, de más téren működő festő: Kaldewey Kelemen, ki ugyancsak az egyik régi pécsi temetőben nyugszik ismeretlen helyen. Kleint Petrides János váltotta fel a mintázás terén, ki később az ungvári anyagipari iskola tanára lett.

A szecessió föllépésével 1897-ben K. Nagy Mihály került a gyári mintázó osztály élére, ki a gyárban s az alakos vázák nagy mennyiségét mintázta sokszorosításra. Azon felül a gyári tanonciskolának is egyik hasznos rajzoktatója volt.

Új korszakot jelentett a gyár művészeti életében Apáti Abt Sándor szobrász és keramikus alkalmazása. Apáti Abt Sándor, Stróbl Alajos epreskerti mesteriskolájából került Pécsre és közel 10 éven át volt a gyár tervezője. 1909-től a budapesti Székesfővárosi (Lónyay utcai) Ipariskola tanára lett és Kálnón, Nógrád megyében halt meg 1916-ban. Ő mintázta a gyárban a Zsolnay szobor öt mellékalakját. Általában a modern magyar kerámia egyik úttörőjének említik.

Ugyancsak Apáti Abt-tal egyidőben, 1898 év végén került a Zsolnay gyárba Darilek /ejtsd: Dazsilek/ henrik festő és lakásberendező. Ő volt az igazán könnyűkezű szecessionista minták tervezője, s ennek a korán letűnt formanyelvnek egyik értékes kiteljesítője. Eredetileg a budavári Szent István-terem részére rendelt Roskovics-féle Árpádházi királyképek kerámiai átvitelére állt a gyár szolgálatába. Azok felét sikerrel el is végezte. Majd 1906-ban visszakerült Budapestre s ott főleg, mint lakásberendező, belső építész iparművész működött.

A következő évben, 1899 júniusában, meghívásra Nikelszky Géza tette át Szatmárból működési helyét Pécsre. Ő készítette az említett Árpádházi királyképek második felét, amelyért a Zsolnay gyárba jött. – Azóta megszakítás nélkül foglalkozik, - s „Fazekas” szerint is – különösen modern felfogású magyaros terveivel örökítette meg nevét a gyár művészi történetében.” Mint iparművészeti tervező, 50. évét szolgálja a gyár kötelékében, ami még a gyár történetében, - de még Pécs város kultúrtörténetében is – egyedülálló nagy idő!

Nikelszkyvel egy időben, 1899 nov. közepén lépett a gyár kötelékébe a wieni akadémikus szobrász: Mack Lajos, ki Pozsonyból került Pécsre. A gyárban 1916-ig fejtett ki hasznos munkásságot Abt mellett az iskolai szakoktatást is végezve. A gyárból katonai szolgálatra vonult be az első világháború alatt. Fogságból hazakerülvén szülővárosában maradt és ma is Pozsonyban él és  működik. Működése: a széptevő kedves mintázók osztályába tartozik. Az 1900-as évek elején az első világháborúig részint K. Nagy Mihály osztályán, részint Apáti Abt és Nikelszky – Darilek műtermében többen dolgoztak a fiatal művésznemzedék tagjai közül, - akár a formázók osztályán működve, akár a festők között, akik érdemet szereztek az elismerésre munkájuk által. A szobrászok közül: Gere Andor /1900/, Bődy Kálmán, Pfilf Miklós /1902/, Nemes György, Dsbanski Siyt. Sigismund /lengyel festő és szobrász, 1903/, Taiszer János, Mende Izsó, Wünsch Róbert. A festők között: Jákó Géza, Hidasy Piló Sándor, F. Farkas Rózsi, Miklósi /Miertl/ Gyula. A formázó gipsz szobrászok között Juran Ferenc, Filep György/1900/, Oleják Imre, Villányi /Vidolovics/ Lajos.

Nem kevésbé fontos szereplők a gyár fejlődésének történetében a régi szakmunkások és művezetők. Így az ötven év előtti égető előmunkás: Eberhardt Nándor. Az első korongos művezető 1889-ig Sesching Antal, majd 1890-től Cziegler Ferenc, 1900 után Cserni József, majd 1905-től Prunnauer Ernő.

Az építészeti osztályon a legfontosabb két művezető volt Grohmann Ferenc, kit Csihalek Ferenc váltott fel, aki közben önállóan Baján is működött s az első világháború után tért vissza a Zsolnay gyárba, s különösen az építkezési osztályon a modern majolika /grés/ festési eljárásokban tett jó szolgálatot, Kundelein, az első majolika főfestő utáni időkben.

Külön fejezet illeti meg a gyáralapító új törekvéseinek legfőbb végrehajtóját, az eozin festőosztály művezetőjét, ki 1885-ben lépett a gyár szolgálatába, mint fiatal kárpitosmester: Pompár Gyula. Az ő nevéhez fűződik az „eozin” gyártás fénykora. 1939-ben ment nyugalomba Zsolnay Vilmosnak ez a derék munkatársa, 54 év után. Az ő keze alatt foglalkoztak főleg azok a maguk nemében művészeknek számított edényfestők, akiket a gyár festőosztályán számon tartottak. Azonkívül városi intelligenciából a gyárba bejáró műkedvelők nagy számával is foglalkozott, kik valamennyien az eozin osztályon igyekeztek elnyerni a kerámiai festés gyakorlati részét. Ezek a dilettáns foglalkozók többnyire rajztanárok, tanítók, tisztviselők, ügyészek, bírók voltak, de akadt közöttük hivatásos művész is, mint Mücke József Ferenc, Holló Zsigmond, Irinyi Sándor, Arnhold Nándor.

De minket inkább a gyári hivatalos dolgozók érdekelnek, elsősorban a régi gárda tagjai, akik közül még ma is található a munkahelyiségekben hasznos foglalkozás közben, mint például az 56 év óta ma is kitűnő formázó Bor József, vagy az ötven felé közeledők között: Hartmann Antal, Fehér János, Körösztös Antal, Nagy Pál János, Szandman Rezső, Stenger Fülöp, Mendl Ferenc, id. Kovács István, Kovács Schmidt József, Schönhoff Károly, Staubach Ádám, Bruckner András, Sandman Gyula, festők, formázók, korongosok. Vagy a ma is még az élen dolgozó szabadkézi korongosok között: Blum Nándor, Friga József, Nagy Antal. Deákovics Márton, Friesz András, Ruzsinszky Endre, a festők között: Nagy Ferenc, Müller Márton, Bodor János, Balázs György.

Ők azok, akik az elődökről emlékeznek a mai éldolgozóknak, hogy feledésbe ne menjen nevük a régieknek, akik között az ötven év előtti figurális festők sorát Gmel Vendel nyitja meg, ki a román templomi fali – táblaképek sorozatának munkálatát vezette, hozzá beosztva: Braun Ferenc, a „Kappelmeister”, ki operarészletek dúdolásával szórakoztatta a „szorgos” festőket kezével, lábával verve hozzá a taktust. A kolerikus Kabatek-et, vagy a csöndes Check-et, aki osztrák főhadnagy volt, vagy Werlé Ágostont, a Klien irányú figuralistát, aki üszögi MÁV állomásfőnök volt azelőtt, akinek impozáns alakja Mattayasovsky Zsolnay László róla festett képéről ismeretes. – Aztán ugyanabból a munkateremből tűnik ki Knecht Károly kissé hajlott, sovány alakja, aki a legtöbb étkezési-, kávés-, tea-, mocca-készlet „mágnás”, „japán”, „vadrózsa” dekorjait rajzolta és festette, Mikola Tivadarral, Otta Lajossal, a nagyszakállú Schönig Györggyel, Apl Edével, Ditrich Vendellel, Krautczag Ödönnel és Kreiczinger Gyulával egyetemben. Brindl és a dalos mankós Seelinger, akik csak évtizedek után kerestek Botlikkal együtt jobb alkalmazást más helyen, élénk emlékükben van a festőknek, akik ma már alaposan megfogytkoztak, vagy más beosztást nyertek. Ugyancsak a hibás lábú Brauer Károly edényfestő művezető is azok közé tartozik, akinek munkássága a színes használati porcelán edények racionálisabb gyártási menetéhez csatolható. A közelmúltban festő dekorátorok között önálló népies-szlovák mintákat festett egy fiatal Novotny nevű festő,de még inkább egy technikailag is tökéletesen fejlett porcelán service-edény festő, aki a modern dekorokat jóízléssel alkalmazta: Niemayer Vilmos. Szaktudása nagy előnyére volt az újfajta díszített porcelánoknak. A legtöbb muzeális készlet egyes sokszorosított darabján ott találjuk a teljes nevét, vagy a neve kezdőbetűit N.W.

Az első világháború orosz foglyai között a gyárban dolgozók sorában egy Pokotilo nevű fiatal hadnagy is készített részben oroszosan sajátos mintákat egyes vázákra. Majd Mettyasovszky Zsolnay László gyári működése idejéből Bordás István nevére emlékszünk.

A visszatekintés azonban folyamatosan kísért. A múlt század 80-as évei elején az ismert művészek egész sora töltött hosszabb-rövidebb időt munkáik kerámiai kivitelével kapcsolatosan, vagy kísérleteik megfigyelésével. Így Rippl-Rónai is foglalkozott egy ideig a gyárban, mint a gyártulajdonosok vendége, újabb próbálkozásokkal, amik a gyár múzeumában láthatók. Ekkor Roskovics is festett a gyáralapítóról egy kerámiai táblakképet krómfekete kréta alkalmazásával, Rippl-Rónai pedig az akkori főfestőnőről, Farkasnéról, a női osztály vezetőjéről rajzolt egy fekete króm-kréta táblaképet, mely a Zsolnay Múzeum halljában látható.

A gyári tanonciskola felállításáról külön jegyzetében Kurucz Kálmán emlékszik meg. Kiegészítésül szolgáljon, hogy az üzemek a sokszorosító edénydekorálássel kapcsolatosan külön acél-véset osztály is volt, melynek első bevezetője a zsámbéki Hirsch Ernő gravőr volt, őt nemsokára Franz Kronenberger váltotta fel a nagy háborúba való behívásáig. Ott esett el a francia harctéren az a szegény ember, hiába próbált előbb szerencsét Amerikában, a végzete meg volt írva a sors könyvében. A vésett munkákat aztán előbb Csihalek, majd Brauer látta el.

Meg kell még emlékeznem Buttiról, a nagy rezesorrú olasz kőművesmesterről, ki félévszázad előtt a Zsolnay gyár nagy kemencéit, óriási kéményeit, muffoláit építette, majd utódjáról sem szabad megfeledkeznünk, a műépítkezési munkák elhelyezési munkásáról: Ozoray István kőműves művezető mesterről, ki vagy három évtizeden keresztül az épületdíszek szakszerű elhelyezésének kivitelezője volt.

Az elektro és stanza osztály bevezetésével az osztálynak első műszaki szakembere Weigelt Vilmos volt, a tengeri matrózból, illetve gépészből lett gyári művezető, ki az akkori összes stanza-tervrajzokat készítette – amelynek a gyár mai technikai igazgatója, Szalóky Béla a mestere, - azoknak kivitelezője, akkor Fürdei /Szlipcsovocs/ Antal volt a sajtoló művezető. A korongos műhelyekben akkor Martonossy József, a mostani asztalos művezető apja vitte az elsőséget, a majolika osztályon pedig Hartmann József volt a főfestő. Az öreg Kallenberg Adolf intézkedett a formaöntőben a legjobb technikai szakmunkás: Hölffinger Nándor meghallgatásával. Az elektro-technikai szakrajzoló Hynek Ignác volt akkor, ki aztán később a Drasche gyárban telepedett meg.

Így értünk el a mai időkig. Az államosítás beálltával új korszak kezdődött. Más szellem. Az emberi munka kollektív beállítása. Ma Dalos Kovács József a Zsolnay gyárüzem vállalatvezetője. S ha 1886-ban kb. 600, 1900-ban 1100, 1914-ben 800, 1920-ban kb. 500, 1944-ben 1000, 1948-ban kb. 700 a munkáslétszám, amely emelkedőben van, a dolgozóknak teljes bizalmuk lehet a  jövőben. A korongos osztályt ma Bágyi Frigyes vezeti, a porcelán festőosztályon Koltavári Józsefet, az eozinben Kovács Istvánt, a szigetelőmérőben Bártfai Pált, az alsó gyárban Várnagy Györgyöt, a gépesítésnél Matakovics Jánost találjuk az élen. Mindenki a maga beosztott helyén működik, Gáll Tibor és Hantos Károly szellemi vezetők irányítása mellett s az újonnan fölszerelt gépezet vígan megy tovább.

 

Pécs, 1948, nov. 16.

(Nikelszky)